Keselyűs workshop Spanyolországban

2016 októberében Spanyolországban egy nemzetközi keselyűvédelmi tanácskozáson vett részt Dr. Göri Szilvia és Dudás Miklós ahol Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot és a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesületet képviselték ( Vulture MsAP – European Regional Workshop 25- 29 october 2016. National Park of Monfragüe).

A résztvevők jelentős számban nemcsak Európát, hanem Ázsiát, Kis-Ázsiát, Közel-Keletet és Dél-Afrikát is képviselték. A bevezető előadások a négy eurázsiai keselyű faj (szakállas saskeselyű, fakó keselyű, barátkeselyű és a dögkeselyű)  állományainak helyzet értékeléséről szóltak, majd az elkövetkezendő napokban a legfontosabb veszélyeztető tényezők csökkentésének lehetséges módjairól folytak az eszmecserék. Még napjainkban is komoly limitáló tényezők: a mérgezések, az elektromos vezetékeknek való ütközések gyakorisága és az egyre terjedő szélerőműveknél történő balesetek száma is intő jel, arra vonatkozóan, hogy az eddigi elért eredmények veszélybe kerülhetnek. Az akcióterv kidolgozásának illetve a további védelmi erőfeszítéseknek az egyig igen fontos célkitűzése, hogy igyekezzen felhívni a figyelmet minél szélesebb társadalmi rétegekben ezeknek a különleges dögevő madaraknak a természetben betöltőt igen fontos szerepére!

A megbeszélések során ismét szóba került a Kárpát-medencei közös szlovák-román-magyar keselyűvédelmi, visszatelepítési program terve is. A résztvevő szakemberek egybehangzó véleménye szerint, a visszatelepítési és az egyéb védelmi akciótervek (pl. etetőhelyek működtetése, a keselyűk népszerűsítése – fontos szerepük hangsúlyozása az ökoszisztémában stb.) gyakorlati kivitelezése és sikeres megvalósítása igen jelentős előre lépésnek számítana a keselyűvédelemmel aktívan foglalkozó európai tagországok sorában.

A záró program keretében egynapos terepi túrán vettek részt a meghívottak a Monfragüe Nemzeti Park területén. A kellemes mediterrán őszi hangulatban eltöltött kiránduláson, számos különleges élőhellyel és az ottani madárritkaságokkal találkoztak a résztvevők.