Szitakötők és lepkék után is kutattunk a Tócó-völgyben

Augusztus 26-án tizenhatan vágtunk neki a Tócó-patak völgye Debrecentől északra eső szakaszának.

Utunk célja a helyi jelentőségű védett terület bejárása volt egészen a forrásvidékig, végső pontként az XIV. században épült gótikus Zeleméri templom romjait megjelölve.

Természetismereti – kultúrtörténeti sétánk során kiemelt figyelmet szenteltünk a szitakötőknek (Odonata) és a nappali lepkéknek (Diurna); megfigyelési adatok gyűjtése, fotódokumentáció készítése volt az egyik feladatunk. Természetesen mindemellett figyeltünk az általunk megfigyelhető növényekre, a madarakra és egyéb állatokra is.

A kilátogatók megismerkedhettek a Tócó-völgy kialakulásával, kulturális, földrajzi, földtani adottságaival és természetvédelmi jelentőségével. A patak hajdani életéről is beszélgettünk, amikor még halban gazdag víz volt és két malom is őrölt rajta. Nemhiába volt a völgy a térség egyik legrégebben – több tízezer éve – lakott területe. Szót ejtettünk a terület fontos fajairól, és persze a szitakötőkről és azok struktúrindikátor szerepéről.

A nappali lepkék és a poszméhek (Bombini) mint faunisztikai kutatásaink alanyai már korábbi túráink során ismerősökké váltak, azonban most első ízben próbáltunk betekintést nyerni a területen lévő szitakötők világába.

Szerencsére a csapat éles szeme és fényképezőgépei elől túl sok állat nem rejtőzhetett el, egyre-másra gyűltek az adataink.

Tócó-menti sétánk során kiválóan megfigyelhettük a hatalmas szilek, kőrisek, öreg füzek és a bogyókkal most még dúsan ellátott cserjék közt ugráló, repkedő madarak sokaságát. Szürke légykapó (Muscicapa striata) vadászgatott, fekete harkály (Dryocopus martius) rikkantott, cinkék (Paridae), poszáták (Sylviidae), füzikék (Phylloscopidae), erdei pinty (Fringilla coelebs) csapatok és sok más madár mozgott, bujkált az elsőrangú tájképi értékkel bíró patak menti ligeterdőben.

Saját szemünkkel tapasztalhattuk meg, hogy az észak-déli irányú Tócó-patakot, mint rögzült vonulási útvonalat tartja számon sok madár. Nagy mennyiségű gyurgyalag (Merops apiaster), molnárfecske (Delichon urbica) és füsti fecske (Hirundo rustica), néhány sarlósfecske (Apus apus) vonult a völgyet követve, de néhány korai vonuló egerészölyv (Buteo buteo) is távcsöveink elé került. Barna rétihéja (Circus aeruginosus) keringett, karvaly (Accipiter nisus) röppent ki a ligetből, majd kabasólyom (Falco subbuteo) vágott a fecskék közé.

A szitakötők megfigyelése során olyan fajokat tudtunk beazonosítani, mint az alföldi szitakötő (Synpetrum sanguineum) vagy éppen a foltosszárnyjegyű rabló (Lestes barbarus). A szitakötőkön (melyekről sok fotót készítettünk esetleges otthoni elemzés céljából is) kívül nappali lepkékben sem volt hiány. Számos boglárka, fehérlepke, ökörszemlepke mutatta magát, de előkerült az egyik féltett faj, az ibolyás színnel irizáló kis színjátszólepke (Apatura ilia) is. Ez a – Vörös Könyvben potenciálisan veszélyeztetettként szereplő, védett – lepkefaj kötődik a füzekhez és nyarakhoz. Lábunk előtt fürge gyík (Lacerta agilis) nősténye vadászgatott, a kökénybokron imádkozó sáska (Mantis religiosa) kapaszkodott.

Megcsodálhattuk az illatozó kaszálórét keskeny sávját és a Tócó mellett virító mezei gólyaorr (Geranium pratense) szép példányait. Ez a kékes virágú lágyszárú hazánkban nem túl gyakori és főként hegyvidéki élőhelyek lakója, így az Alföldön igazi ritkaságnak számít.

Utunk végéhez közeledve sűrű kukoricáson át történő „kalandos” áthaladással jutottunk fel az 1907 óta műemlékként nyilvántartott Zeleméri templom romjaihoz. A hányattatott sorsú település templomának mostanra csak a torony egy része (Csonkatorony) és az északi falának kis darabja maradt meg. Török és tatár dúlta és égette fel több ízben is anno a templomot, melyhez ma is legendák és kísértethistóriák fűződnek és mely a mai napig szakrális események színhelyeként is funkcionál.

A Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület terepi programjáról remélhetőleg mindenki élményekkel gazdagon és kellemesen elfáradva tért haza szombati ebédjéhez.

Ezúton is köszönjük a résztvevőknek a felmérésben nyújtott segítségét és az átadott fényképfelvételeket. Gyűjtött adataink a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága biotikai adatbázisát fogják gyarapítani.

A program a Földművelésügyi Minisztérium 2017-es “Zöld Forrás” programja támogatásával valósult meg.

 Azonosító: PTKF/728/2017

 

Szöveg: Koczka András, Szabó Tünde

Képek: Szabó Tünde, Koczka András,Vixathepné Ari Pálma