V. Kisgyőri Természetvédelmi és Kézműves Tábor

2017-ben is megszerveztük immár hagyományossá vált kisgyőri táborunkat. A július 5-9 között megtartott táborban idén is debreceni és kisgyőri gyerekek ismerkedhettek Váradi Zoltán (Természettár) vezetésével a déli-Bükk csodálatos természeti környezetével. Délutánonként Gyarmathyné Koleszár Éva a Varázsfa Kézműves Műhely tagja segítségével a mongol nép életét, kézművességét ismerték meg. Természetesen a játék sem maradt el. Az alábbi képek ízelítőt  nyújtanak a tábor életéből.

A július 6-i program a Földművelésügyi Minisztérium 2017-os “Zöld Forrás” programja támogatásával valósult meg. Azonosító: PTKF/728/2017

Köszönjük a támogatást!

Köszönjük a támogatást!