Egy megtalált fiatal kígyászölyv(Circaetus gallicus) repatriálása

Az elmúlt év szeptember havának legvégén, már a javában zajló őszi madárvonuláskor került „kézre” a Jászságban, egy abban az évben kelt kígyászölyv. A fiatal példányt igen gyenge kondícióban teljesen legyengült állapotban szállították a Hortobágyi Nemzeti Park „Sasközpontjába”. Ott alapos egészségügyi vizsgálatnak vetették alá, s a felállított diagnózis nem tudta egyértelműen kizárni annak a lehetőségét sem, hogy esetlegesen egy enyhébb másodlagos (szekunder toxicitást) mérgeződést szenvedett el, valamilyen rágcsálóirtószertől a madár a vonulása közben! Az ölyv megtalálási körülményei is ezt a feltevést erősítették, ezért néhány héten keresztül májvédő-regeneráló gyógyszereket is kapott. A gondos ápolás hatására a fiatal egyed viszonylag igen rövid idő alatt felépült, de a szabad természetbe való visszaeresztéséről már szó sem lehetett, mert időközben az ősz vége már kora téli állapotba váltott át. A telet az ölyv egy teljesen elszeparált, zárt röpdében egyedül, viszonylag ingerszegény környezetben töltötte el. Így a hosszú téli hónapok alatt, mivel csak a gondozójával volt kapcsolatban napi szinten amíg az a táplálékot beadta neki, túlságosan is megszelídült, emberhez szokott. Ez a kialakult feltételes reflex (ember+táplálék) a madár túlélése szempontjából nem igazán előnyös a szabad természetben, mert amennyiben majd újra visszakerül oda s esetleg még a szabadon engedés legelején egy extrém időjárási anomália (pl. tartós esőzések) következik be, s több napon keresztül nem sikerül neki zsákmányolni, akkor fennállhat annak a veszélye, hogy felerősödhet a madárban egy olyan késztetés a tartós „eléhezése” következtében, hogy az első útjába kerülő emberhez odarepülhet táplálékot „koldulni”. Egy ilyen esetnek a következményei viszont kiszámíthatatlanok. Nem tudni, hogy az adott személy hogyan fog reagálni egy feléje repülő nagytestű madárra, ami mellesleg csak táplálékot akar kérni tőle! Felismeri-e ezt a tényt, vagy támadásnak véli az eléje került példánynak a viselkedését, s félelmében „védekezésként” olyan maradandó sérüléseket okozhat neki, ami a madár pusztulásához vezet vagy a természetben való további életre alkalmatlanná teszi. Ennek a negatív lehetőségnek az elkerülése érdekében ezért olyan körülményeket kellett teremteni a fiatal kígyászölyv számára a „kényszerű fogságában”, hogy az ott eltöltött időszakban ezek a kialakult viselkedésbeli „torzulások” normalizálódhassanak.
Ezért a szabad életre való felkészítés első és legfontosabb lépése az volt, hogy a korábbi ingerszegény környezetből egy jóval tágasabb röpdébe más ragadozó madarak (egerészölyv, barna rétihéja) társaságába került a fiatal kígyászölyv, ahol már a táplálékot úgy kapta, hogy a gondozóját közvetlenül nem láthatta. A más fajú egyedek társaságában pedig a napi szinten beadott táplálék megszerzése érdekében folyó versengés a korábbi életszakaszában már megtanult szocializációs viselkedésformáknak a készségét is újraerősítette benne.
A „Sasközpontban” néhány hét eltelte után a szakemberek úgy ítélték meg a madár viselkedését, hogy az elengedhető, alkalmassá vált újra a szabad életre, de még itt a röpdében a hátára egy „nyomkövető” satelitadó is került, hogy azt megszokja, s már kint a természetben ne zavarja őt a mozgásában. A szabadon engedéséhez az optimális hely kiválasztását egy nagyon alapos előzetes helyszínelés sorozat előzte meg, ahol a DINPI, a HNPI, az MME Helyi Csoport, valamint a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület munkatársai, közösen megegyeztek a végleges hely kijelölésében. Ezek után egy mobil nagyméretű ”szoktató röpde” felállításra is sor került. A végső szót azonban a Honvédelmi Minisztérium illetékesei mondták ki (külön köszönet érte!), ugyanis egy olyan katonai gyakorlótéren lett felépítve a madárröpde, ahol nincs emberi zavarás, mert ez a terület nem látogatható a nagyközönség számára. Ugyanakkor ebben a térségben tartózkodott egy nem költő immatur kígyászölyv pár is, akik rendszeresen berepülték zsákmányszerzés céljából ezeket a területeket, s így meg volt annak a lehetősége, hogy a szabadon engedett fiatal madár valamilyen kapcsolatba kerüljön a revírben tartózkodó párral.
A felépített és berendezett szoktató röpde egy olyan magaslatra került ahonnan a kígyászölyv kellően belátta a környéket. A röpde belső terébe száraz ülőfák lettek beásva s egy itató is kialakításra került, valamint egy lazán összerakott kőrakás is épült, abból a célból, hogy menedéket nyújtson az élő siklóknak, gyíkoknak, amik táplálékul lettek beadva a madár számára. Ez a kicsit „labor körülményekre” emlékeztető szituáció azt próbálta volna modellezni, hogy az élő préda állatok látványa fiatal madárban újra stimulálja, erősítse a zsákmányszerzési késztetést.
Az előzetes szakmai konszenzus értelmében minimum két hétre volt tervezve, hogy az ölyv a szokató röpdében tartózkodjon, de már néhány nap után a viselkedéséből egyértelműen azt a következtetést vonták le a szakemberek, hogy a minél előbb célszerű lesz kiengedni, mert a szárnytollait napközben törte azáltal, hogy a röpde falának repült nagy erővel többször is! Ezért gyors döntés született s már egy hét után ki lett engedve. Az első napokban igen keveset mozgott, de a környéken tartózkodott, a röpdéhez már nem tért vissza többé. A hátára szerelt adó az első időszakban akadozva adta a jeleket, de miután a fiatal kígyászölyv napközben egyre többször „feltermikelt” s hosszabb időket töltött nagy magasságban s így a Nap energiája újratöltötte az elemeket.
Már közel két hete, hogy a fiatal kígyászölyv újra visszakerült a szabad természetbe, s a jeladó segítségével a szakemberek nyomon tudják követni, hogy éppen hol tartózkodik, és merre mozog. A madár viselkedéséből a szakemberek azt a végkövetkeztetést vonták le, az eddig eltelt időszak alatt, hogy sikeresnek könyvelhető el a fokozottan védett kígyászölyv repatriálása.
Köszönet mindenkinek, akik eddig is részt vettek az akcióban, illetve a továbbiakban azoknak is, akik a madár utóéletét fogják majd figyelemmel kísérni a jeladó által!

Szöveg: Dudás Miklós

Fotók: Dudás Miklós, Papp Gábor