Szeptember  24-én és október 1-jén Egyesületünk denevérodú kihelyezési programot szervezett Debrecen különböző pontjain. A résztvevők segítségével 16 db odú került kihelyezésre panelházak közelében. Az odúk egy részét az érdeklődők önkéntes alapon otthon is kitehették, így további 9 búvóhely került iskolák vagy magánlakások udvarára. Ezúton köszönjük a részvételt és a segítséget a lelkes kis csapatnak.

A program a Földművelésügyi Minisztérium 2016-os „Zöld Forrás” programja támogatásával valósult meg.

Azonosító: PTKF/766/2016

Kiss Gergely

Szeptember 7 -9 között a Visegrádi 4 workshop sorozat újabb állomásán vettünk részt a szlovákiai Stakcin (Takcsány) és Kolonica (Kiskolon) településeken. A program címe az alábbi volt:
„Astrotourism as a challenge for non-industrial region” (Asztro-turizmus, mint kihívás egy nem iparosodott régió számára).

A szokásos workshop program mellett nagy számú résztvevővel tudományos ülésszak keretében megünnepeltük a 30 éve alapított kolonicai csillagvizsgálót és a Zeiss vetítővel felszerelt 8 m-es kupolájú planetáriumot. Az ülésszaknak az 1866-os híres knahyna-i meteorit (a korszak legnagyobb európai meteoritja) adott külön aktualitást, hiszen a szomszédos ukrajnában, épp a határ túloldalán a közelmúltban adták át a 150 éve lehullott meteorit emlékhelyét.

A programon titkárunk “Hortobágy – csillagoségbolt-park a Magyar Alföldön – kihívások és lehetőségek” címmel, illetve Novák Richárd a Bükki Csillagoségbolt-park részéről a park alapításáról tartott előadást (a magyar delegáció tagja volt még Kása János, aki a Magnitúdó Csillagászati Egyesületet képviselte).

A további előadások során bemutatták a Poloniny és Bieskidzky csillagoségbolt-parkokat, a Kolonica csillagvizsgálóban folyó tudományos és ismeretterjesztő munkát, illetve a Szlovák meteorészlelő hálózatot.

A workshop zárásaként szlovák-lengyel-ukrán háromoldalú megállapodást írtak alá a létrejövő új, három országot érintő, határon átnyúló csillagoségbolt-parkról.

A programot a Ploniny Csillagoségbolt-parkban tett kirándulás is kiegészítette, ahol többek között a park tanösvényét és tájékoztató létesítményeit tekintettük meg.

Nagyszámú résztvevővel tartottuk szombati túránkat, ahol a rovarvilág legfeltűnőbb képviselőivel-a nappali lepkékkel-és ezen belül is a debreceni Nagyerdő lepkefaunájával ismerkedhettek meg a kilátogatók.

Már a gyülekező során megmutatták magukat a védett atalantalepkék (Vanessa atalanta), majd elindulás után hamarosan szemünk elé került egy-a területén őrködő-erdei szemeslepke (Pararge aegeria) is.

Bár lepketúrát hirdettünk, nem hagytuk figyelmen kívül mikor az egyik erdei tisztáshoz érve felkörözött egy öreg, vonulásban lévő darázsölyv. Sokan nem találkoztak még ezzel a fokozottan védett fajjal, ezért míg a távcsöves megfigyelés tartott, sok izgalmas információval gazdagítottuk a megfigyelőket erről az érdekes életmódú madárról.

Madármegfigyelésünk után újabb érdekes látnivaló akadt, gyöngyházlepkék napoztak a közeli leveleken a fotósok nagy örömére. Pár kattintás után folytattuk túránkat, hogy még a nagy forróság előtt elérjük a Nagyerdő egyik nyíltabb területét, ahol igazi lepkesokadalomban lehet részünk.

Séta közben megismertettük a jelenlévőket a nappali lepkék jelentőségével, az egyes lepkefajok érdekes tulajdonságaival és a lepkemonitorozás (rendszeres megfigyelés,adatgyűjtés) módszertanával és fontosságával.

A nyílt részhez érve szemünk elé tárult a növényeken táplálkozó, pihenő nappali lepkék sokasága, a három nemzedékben fejlődő pókhálóslepke (Araschnia levana), európa legismertebb lepkéje a nappali pávaszem (Aglais io), a feltűnően nagyméretű nagy gyöngyházlepke (Argynnis paphia), a zöld és vöröses színekben pompázó zöldes gyöngyházlepke (Argynnis pandora), a gyors röptű kis gyöngyházlepke (Boloria dia), a pompás megjelenésű kardoslepke (Iphiclides podalirius), a keresztesvirágúakat igencsak kedvelő répalepke (Pieris rapae) és repcelepke (Pieris napi),az ezüstös foltokkal tarkított közönséges gyöngyházlepke (Issoria lathonia). A boglárkalepkék is több fajjal képviseltették magukat, nevezetesen a közönséges boglárkalepke (Polyommatus icarus), a bengeboglárka (Celastrina argiolus) és az ezüstös boglárka (Plebejus argus).

Összesen 19 lepkefajt azonosítottunk, de ezen kívül figyelemre méltó volt a Nagyerdő többi ízeltlábú lakója is, sötétszárnyú tőrösdarazsak (Scolia hirta), védett imádkozó sáskák (Mantis religiosa) és a hazánkban élő legnagyobb darázsfaj, a szintén védett óriás tőrősdarázs (Megascolia maculata) példányai kísérték utunkat.

A monitoring tevékenységen kívül célunk az, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsük a nappali lepkéket és egyéb ízeltlábúakat, és gyakorlati tanácsokkal segítsük e rovarok védelmét.

Túránk eredményes és élményekben gazdag volt, köszönjük a résztvevők hozzájárulását és felvételeit.

Gyűjtött adataink a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság biotikai adatbázisát és a Természetvédelmi Információs Rendszer adatait gazdagítják.

A program a Földművelésügyi Minisztérium 2016-os „Zöld Forrás” programja támogatásával valósult meg.

Azonosító: PTKF/766/2016

 

Szöveg: Szabó Tünde

Fotók: Szabó Tünde, Koczka András, Kiss Edit, Dajka Zoltán

Ez év június közepén (2016) egy maroknyi lelkes szakemberekből álló csapat (Dr. Gőri Szilvia, Világosi János, Sándor István, Sándor Péter és Dudás Miklós) elszántan indultak útnak Spanyolországba, s akik különböző hazai szervezeteket, intézményeket is képviseltek (HNPI. Aquila KFT., FÁNK., Rónaőrző T. Egyesület) egyúttal. Arra vállalkoztak, hogy tapasztalatcserére két spanyolországi nemzeti parkot felkeressenek és ott a szakmai ismereteiket tovább gyarapítsák. Külön még abban a megtisztelő „kiváltságban” is részesülhettek, hogy a SEO (Spanyol Madárvédelmi Egyesület) vezetőjének Javier de la Puenta úrnak meghívására egy napot eltölthettek barátkeselyű fiókák gyűrűzésével és ott aktívan besegíthettek a munkába.

Az első szálláshely Torrejo el Rubio kis faluban volt a Monfrague Nemzeti Parkban, amely nyugat Spanyolországban egy tipikusan alacsony hegyvonulatokból álló száraz mediterrán vidéke. Nehezen járhatóak a sűrűn borított, töviskes cserjékkel benőtt hegyoldalak, de egy hihetetlenül változatos táj benyomását kelti az odalátogatóknak. A hatalmas völgyzárógátas,nagy kiterjedésű víztározói és az időszakos vízhozamú patakjai, valamint a csodálatos sziklaalakzatok különböző formációi színesítik tovább a tájat. Az erdősültebb részeken a paratölgy, a portugál tölgy és a magyal tölgy állományai díszlenek, valamint a vad olajfaligetek és a mediterrán fenyőfélék is tovább tarkítják az egyhangúnak amúgy sem nevezhető tájat. A különleges és fajgazdag madárvilág rengeteg külföldi ornitológust is odavonz, mert hihetetlenül fenséges látványt nyújtanak a kék égben, nagy magasságokban mozdulatlanul kifeszített szárnyaikon órákig keringő keselyűk látványa.  Itt 600 pár fakókeselyű (Gyps fulvus) fészkel elsősorban sziklákon, de sikerült találni fán gallyfészekben költő és a fiókáját nevelő párt is. Újabban a spanyol szakemberek több évtizedes megfigyelései szerint a fakókeselyűk egyre gyakrabban foglalják el a barátkeselyűk (Aegypius monachus) által épített fészkeket is. Jelenleg 400 barátkeselyű fészkelő párt tartanak nyilván a park szakemberei ebben a régióban.  Úgy tapasztalják a spanyol kollégák, hogy a sziklákon lévő alkalmas fészkelőhelyek száma évről-évre csökken az egyre gyarapodó fakókeselyű költőpárok száma miatt.  Az országos felmérések szerint napjainkra a fakókeselyű állományt 35-40 ezer párra becsülik a kutatók. A faj kiváló alkalmazkodóképességét viszont az is bizonyítja, hogy a korábbi tradicionális sziklai helyekről egyes párok „átszoknak”, más jó fészeképítő fajok fészkeibe s azokat elfoglalják, és tulajdonképpen, mint „fészekparaziták” viselkednek. Az elmúlt évtizedekben az itt folyó nagyszabású felvilágosító- és védelmimunka hatására ma Spanyolországban szinte egyedülállóan Nyugat-Európában az egyes keselyűfajok „reneszánszukat” kezdik újraélni, mint a földi ökoszisztéma egyik igen fontos tagjai. Be tudtak illeszkedni a XXI. századi technokrata szemléletű civilizációba, de természetesen ha a „Mohó sapiens” hagyja is élni őket. Néhány párban költ itt az ibériai sas (Aqiula adalberti) a szirti sas (Aquila chrysaetos) , a vándorsólyom (Falco peregrinus subspec. brookei), és az országosan is igen ritka héjasas (Hieraaetus fasciatus).  Ritkább fészkelő a kígyászölyv (Circaetus gallicus) és a kuhi (Elanus  caeruleus) ami igen ritkán került a szemünk elé. Az igazán tömegfajok a barna kánya (Milvus migrans) a vörös kánya (Milvus milvus) és a törpesas (Hieraaetus pennatus).  A kányák szinte minden reggel a falu felett több példányban is megjelentek igen alacsonyan vitorlázva a házak között s hulladékok után kutattak. Meglepő módon a kis hazánkban „kommersz” fajoknak számító egerészölyv (Buteo buteo), vörös vércse (Falco tinnunculus) és a héja (Accipiter gentilis) csak mutatóban voltak megfigyelhetők ezen a vidéken. Viszont néhány év alatt az üregi nyúl ( Oryctolagus cuniculus), mint az egyik legfontosabb zsákmányállatuk a csúcsragadozóknak, kipusztult egy gyors lefolyású s igen súlyos fertőzés következtében az egész nemzeti park területéről. A mixomatózis nevű betegséget vírus okozza, melyet vérszívó rovarok (szúnyog, bolha, kullancs stb.) terjesztenek a már fertőzött állatról az egészségesre. A spanyol kollégák most azon fáradoznak, hogy minél hamarabb visszatelepítsék az üregi nyulat egy távolabbi egészséges kolóniából s minden szabadon engedésre kerülő egyedet vakcinázni is fognak. Az oltás egy évig védettséget biztosít minden példánynak és így valószínűnek tartják a szakemberek, hogy ezen idő alatt már az amúgy igen szapora üregi nyulak újra benépesítik a nemzeti park arra alkalmas élőhelyeit.

A kisebb madarak iránt érdeklődő ornitológusok is számtalan olyan fajjal találkozhatnak itt, mint amiket mi is megfigyelhettünk: pl. pettyes kakukk (Clamator glandarius), szirti fecske (Ptyonoprogne rupestris), vörhenyes fecske (Hirundo daurica), kék kövirigó (Monticola solitarius), bujkáló poszáta (Sylvia undata), szuharbújó (Cisticola juncidis), berki poszáta (Cettia cettia), kövi pacsirta (Galerida theklae), dalos poszáta (Sylvia hortensis), kucsmás poszáta (Sylvia melanocephala), vörösfejű gébics (Lanius senator) stb.

A Sierra de Guadarrama Nemzeti Parkban egy teljes napot töltöttünk el. Ez az ötödik legnagyobb nemzeti park Spanyolországban, de még igen fiatalnak mondható, mert csak 2013-ban hirdették ki a törvényes védelmét. A nemzeti park legmagasabb csúcsa 2400 méter, ebben a térségben inkább a magashegységi ökoszisztéma az uralkodó, a hűvösebb csapadékosabb körülmények hatására kialakult fásvegetációjában a fenyőfélék egyeduralma a jellemző. Igen kevés emberi zavarás történik a nemzeti park területén, minimális extenzív szálaló vágásos erdészeti tevékenység folyik a főleg homogén fenyőerdők által borított hegyoldalakon. Az itt előforduló gránitszikla kibúvások viszont kevésbé alkalmasak a nagykolóniák kialakulására és itt csak mindössze 20 pár fakókeselyű pár fészkel, viszont a fenyőfákon fészket építő barátkeselyűk 200 páros állománya él a nemzeti park területén. Mi egy 60 páros kolóniát látogattunk meg, ahol a fiókák színes gyűrűzésében is részt vehettünk. A különböző magasságú fenyőfákra való feljutás sem egyszerű feladat és majd a fiókák zsákba helyezése és leeresztése a talajra komoly gyakorlatot követel meg a szakemberektől, ahol már az előkészületek is megtörténtek a fogadásukra. A fiókák egyedi színes gyűrűvel való jelölése mellett igen komoly általános egészségügyi vizsgálatnak is alávetnek a spanyol szakemberek minden fiókát. Ez a tevékenység a következő mozzanatokból áll: tollminta gyűjtés a madár testéről genetikai vizsgálat céljából, azután tamponok segítségével garat és kloáka váladék, valamint külön a nyelvről kaparék szedése, utoljára pedig az egyik szárnyvénából vérminta kenet készítése zárja a procedúrát. Az 1960-as években a barátkeselyű állomány kritikus csökkenése 200 pár körülire zuhant, jelenleg a 2500 párról számoltak be nekünk a spanyol kollégák, de ezt a sikert a hosszú és kitartó védelmi munkájuknak köszönhetik! Mi is köszönjük nekik, hogy bepillanthattunk és aktívan is részt vehettünk a munkájukban.

Szöveg: Dudás Miklós

Fotók: Dudás Miklós, Sándor István

Nemrég a Zelemér közelében eredő Tócó-patak mentén tettünk természetismereti sétát.

Délelőtti programunk fő célja a nappali lepkék és poszméhek megfigyelési adatainak gyűjtése, estleges fotózása volt. Beszélgettünk a Tócó-patak és völgye ökológiai jelentőségéről, jellegzetes fajairól.

A pár óra hosszat tartó utunk során összesen 17 nappali lepkefajjal (melyek közül 5 természetvédelmi oltalom alatt áll) és 3 poszméhfajjal találkoztunk. Poszméheink közül a kövi poszméh (Bombus lapidarius) került elő a leggyakrabban.

A pillangófélék (Papilionidae) közül szép számban láttunk fecskefarkú lepkéket (Papilio machaon). A fehérlepkék (Pieridae) 3 fajjal képviseltették magukat, a sáfrányszínű kéneslepkék (Colias croceus) voltak a leginkább közkedveltek.

A boglárkafélék (Lycaenidae) közül első ízben figyeltük meg a kóbor ékesboglárka (Cupido argiades) néhány példányát a patak menti tocsogós területen. Ez a védendő faj kimondottan a vizes élőhelyeket részesíti előnyben.

Kevés busalepkét (Hesperiidae), de viszonylag sok tarkalepkét (Nymphalidae) láttunk, köztük is jónéhány második nemzedékes pókhálóslepkéket (Araschnia levana). A nappali pávaszem (Aglais io) és fekete színű, fehér pettyekkel hintett hernyói, a c-betűs lepke (Polygonia c-album), vagy a zöldes gyöngyházlepke (Argynnis pandora) számos helyen nyújtott kiváló fotótémát a látogatóknak. A csodálatosan irizáló kis színjátszólepke (Apatura ilia) egy példánya már utunk elején szépen megmutatta magát, később még sikerült újra találkozni egyikőjükkel. A vándor életmódú bogáncslepkék (Vanessa cardui), melyek a mediterráneumba vonulnak a tél elől és a sötét színű közönséges ökörszemlepkék (Aphantopus hyperantus) sem voltak ritkák, utóbbiak lassan repkedtek a lágyszárúszinten.

Természetesen nem csak a lepkékkel és a poszméhekkel foglalkoztunk, így a helyi jelentőségű védett területen járva sikerült a fokozottan védett gyurgyalag (Merops apiaster) csapataitól kezdve a vadászó karvalyon (Accipiter nisus) keresztül a szürke légykapóig (Muscicapa striata) sok mindent megfigyeltünk.

Több ízben tanulmányozhattuk a mezei gólyaorr (Geranium pratense) szép példányait, melyek az Alföldön csak ezeken a helyeken lelhetőek fel. A vadvirágos Tócóparton sétálva, olykor megállva a patak menti ligeterdő öreg fái alatt igazán kellemes és érdekes túrában volt része kis csapatunknak, melyet végül Zelemér középkori templomának romjainál zártunk.

Gyűjtött adataink a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága biotikai adatbázisát és a Természetvédelmi Információs Rendszer adatait gazdagítják.

A  program a Földművelésügyi Minisztérium 2016-os “Zöld Forrás” programja támogatásával valósult meg.

Azonosító: PTKF/766/2016

Szöveg és fotók: Koczka András, Szabó Tünde

 

Az elmúlt év szeptember havának legvégén, már a javában zajló őszi madárvonuláskor került „kézre” a Jászságban, egy abban az évben kelt kígyászölyv. A fiatal példányt igen gyenge kondícióban teljesen legyengült állapotban szállították a Hortobágyi Nemzeti Park „Sasközpontjába”. Ott alapos egészségügyi vizsgálatnak vetették alá, s a felállított diagnózis nem tudta egyértelműen kizárni annak a lehetőségét sem, hogy esetlegesen egy enyhébb másodlagos (szekunder toxicitást) mérgeződést szenvedett el, valamilyen rágcsálóirtószertől a madár a vonulása közben! Az ölyv megtalálási körülményei is ezt a feltevést erősítették, ezért néhány héten keresztül májvédő-regeneráló gyógyszereket is kapott. A gondos ápolás hatására a fiatal egyed viszonylag igen rövid idő alatt felépült, de a szabad természetbe való visszaeresztéséről már szó sem lehetett, mert időközben az ősz vége már kora téli állapotba váltott át. A telet az ölyv egy teljesen elszeparált, zárt röpdében egyedül, viszonylag ingerszegény környezetben töltötte el. Így a hosszú téli hónapok alatt, mivel csak a gondozójával volt kapcsolatban napi szinten amíg az a táplálékot beadta neki, túlságosan is megszelídült, emberhez szokott. Ez a kialakult feltételes reflex (ember+táplálék) a madár túlélése szempontjából nem igazán előnyös a szabad természetben, mert amennyiben majd újra visszakerül oda s esetleg még a szabadon engedés legelején egy extrém időjárási anomália (pl. tartós esőzések) következik be, s több napon keresztül nem sikerül neki zsákmányolni, akkor fennállhat annak a veszélye, hogy felerősödhet a madárban egy olyan késztetés a tartós „eléhezése” következtében, hogy az első útjába kerülő emberhez odarepülhet táplálékot „koldulni”. Egy ilyen esetnek a következményei viszont kiszámíthatatlanok. Nem tudni, hogy az adott személy hogyan fog reagálni egy feléje repülő nagytestű madárra, ami mellesleg csak táplálékot akar kérni tőle! Felismeri-e ezt a tényt, vagy támadásnak véli az eléje került példánynak a viselkedését, s félelmében „védekezésként” olyan maradandó sérüléseket okozhat neki, ami a madár pusztulásához vezet vagy a természetben való további életre alkalmatlanná teszi. Ennek a negatív lehetőségnek az elkerülése érdekében ezért olyan körülményeket kellett teremteni a fiatal kígyászölyv számára a „kényszerű fogságában”, hogy az ott eltöltött időszakban ezek a kialakult viselkedésbeli „torzulások” normalizálódhassanak.
Ezért a szabad életre való felkészítés első és legfontosabb lépése az volt, hogy a korábbi ingerszegény környezetből egy jóval tágasabb röpdébe más ragadozó madarak (egerészölyv, barna rétihéja) társaságába került a fiatal kígyászölyv, ahol már a táplálékot úgy kapta, hogy a gondozóját közvetlenül nem láthatta. A más fajú egyedek társaságában pedig a napi szinten beadott táplálék megszerzése érdekében folyó versengés a korábbi életszakaszában már megtanult szocializációs viselkedésformáknak a készségét is újraerősítette benne.
A „Sasközpontban” néhány hét eltelte után a szakemberek úgy ítélték meg a madár viselkedését, hogy az elengedhető, alkalmassá vált újra a szabad életre, de még itt a röpdében a hátára egy „nyomkövető” satelitadó is került, hogy azt megszokja, s már kint a természetben ne zavarja őt a mozgásában. A szabadon engedéséhez az optimális hely kiválasztását egy nagyon alapos előzetes helyszínelés sorozat előzte meg, ahol a DINPI, a HNPI, az MME Helyi Csoport, valamint a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület munkatársai, közösen megegyeztek a végleges hely kijelölésében. Ezek után egy mobil nagyméretű ”szoktató röpde” felállításra is sor került. A végső szót azonban a Honvédelmi Minisztérium illetékesei mondták ki (külön köszönet érte!), ugyanis egy olyan katonai gyakorlótéren lett felépítve a madárröpde, ahol nincs emberi zavarás, mert ez a terület nem látogatható a nagyközönség számára. Ugyanakkor ebben a térségben tartózkodott egy nem költő immatur kígyászölyv pár is, akik rendszeresen berepülték zsákmányszerzés céljából ezeket a területeket, s így meg volt annak a lehetősége, hogy a szabadon engedett fiatal madár valamilyen kapcsolatba kerüljön a revírben tartózkodó párral.
A felépített és berendezett szoktató röpde egy olyan magaslatra került ahonnan a kígyászölyv kellően belátta a környéket. A röpde belső terébe száraz ülőfák lettek beásva s egy itató is kialakításra került, valamint egy lazán összerakott kőrakás is épült, abból a célból, hogy menedéket nyújtson az élő siklóknak, gyíkoknak, amik táplálékul lettek beadva a madár számára. Ez a kicsit „labor körülményekre” emlékeztető szituáció azt próbálta volna modellezni, hogy az élő préda állatok látványa fiatal madárban újra stimulálja, erősítse a zsákmányszerzési késztetést.
Az előzetes szakmai konszenzus értelmében minimum két hétre volt tervezve, hogy az ölyv a szokató röpdében tartózkodjon, de már néhány nap után a viselkedéséből egyértelműen azt a következtetést vonták le a szakemberek, hogy a minél előbb célszerű lesz kiengedni, mert a szárnytollait napközben törte azáltal, hogy a röpde falának repült nagy erővel többször is! Ezért gyors döntés született s már egy hét után ki lett engedve. Az első napokban igen keveset mozgott, de a környéken tartózkodott, a röpdéhez már nem tért vissza többé. A hátára szerelt adó az első időszakban akadozva adta a jeleket, de miután a fiatal kígyászölyv napközben egyre többször „feltermikelt” s hosszabb időket töltött nagy magasságban s így a Nap energiája újratöltötte az elemeket.
Már közel két hete, hogy a fiatal kígyászölyv újra visszakerült a szabad természetbe, s a jeladó segítségével a szakemberek nyomon tudják követni, hogy éppen hol tartózkodik, és merre mozog. A madár viselkedéséből a szakemberek azt a végkövetkeztetést vonták le, az eddig eltelt időszak alatt, hogy sikeresnek könyvelhető el a fokozottan védett kígyászölyv repatriálása.
Köszönet mindenkinek, akik eddig is részt vettek az akcióban, illetve a továbbiakban azoknak is, akik a madár utóéletét fogják majd figyelemmel kísérni a jeladó által!

Szöveg: Dudás Miklós

Fotók: Dudás Miklós, Papp Gábor

Idén is megtartottuk hagyományos kisgyőri táborunkat. A július 5-9 között megtartott táborban ismét debreceni és kisgyőri gyerekek ismerkedtek a déli-Bükk csodálatos természeti környezetével, és délutánonként az észak-amerikai indiánok életét, kézművességét ismerték meg. Az alábbi képek nyújtanak ízelítőt a tábor életéből.

A július 9-i terepi program a Földművelésügyi Minisztérium 2016-os “Zöld Forrás” programja támogatásával valósult meg. Azonosító: PTKF/766/2016

A V4 Asztro-turizmus programsorozat következő állomása Csehországban, Stare Hamry-ban volt. A program címe: “The Dark Sky Park as a tourist center” azaz a Csillagoségbolt-park mint turisztikai központ.

A workshopon az alábbi előadások hangzottak el:
-Welcome and introduction (Üdvözlés és bemutatás) – Kazimierz Tuszyński Association “Horizons”
-The Dark Sky Park as a tourist center (A Csillagoségbolt-park mint turisztikai központ) – Robert Bury, Poland
– Astro-Tourism in Slovakia (Asztro-turizmus Szlovákiában) – Igor Kudzej Vihorlat Observatory in Humenne, Slovakia
– Role of Hortobágy and Zselic Dark-sky park as a tourist center (A Hortobágyi és a Zselic Csillagoségbolt parkok szerpe a turizmusban) – Gyarmathy István, Hortobágyi Csillagoségbolt-park
– Astro-Tourism in BOTO Beskydy Dark (Asztro-turizmus a Beskydy Csillagoségbolt-parkban) – Sky Park – Jan Kondziolka, Beskydy Dark – Sky Park
– Astro-Tourism in Czech Republic (Asztro-turizmus Csehorszábgan) – Tomáš Hynek, Beskydy Dark – Sky Park
– New possibility for astronomical education in dark-sky parks: 3D projection (Új lehetőség a csillagoségbolt-parkok nevelési tevékenységében: a 3D projekció) – Kása János, Magnitúdó Csillagászati Egyesület, Debrecen

A program során megismerhettük az asztro-turizmus különféle lehetőségeit a négy ország parkjaiban és külön is Cseh Csillagoségbolt-parkokat: Beskidy, Izera és Manetinska, illetve a Beskidy parkban és a közeli (a határ túloldalán) Kiszucaújhelyen folyó ismeretterjesztő munkát.

A workshop második napján meglátogattuk a Kysucké Novo Mesto-i (Kiszucaújhely) bemutató csillagdát Szlovákiában.