Edward Bonavó a BIRDLIFE Málta képviseletében másodmagával látogatóba érkezett hazánkba és a nemzeti parkok hetében meglátogatta a Hortobágyot is. A terepi programon a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai közösen vitték körül a védett területeken. Bonavó urat elsősorban a ragadozó-madár védelem érdekelte valamint az egyes pusztai élőhelyek kezelése. Több madárfajt bevallása szerint most volt alkalma először látni, ilyen volt a túzok, kerecsensólyom, kék vércse. Érdeklődött a nádi énekesek iránt is, de sajnos pl. a csíkosfejű nádiposzátát már nem tudtuk bemutatni neki, mert évek óta eltűnt a Hortobágyról ez a faj is a szikipacsirtáva legyütt. Másnap még a Nagyhalastónál az egyes vöcsökfajokat figyelte meg.  A Górés-tanyán a Ragadozó-madár Repatriáló Állomás kutatóházában szálltak meg .A bemutató röpdékben található egyes sérült ragadozómadarak kórtörténetének tanulmányozása közben elmesélte Bonavó úr, hogy sajnos náluk a komoly erőfeszítéseik ellenére még mindig történnek kirívó esetek, pl. elutazásának napján kapott egy friss értesítést arról, hogy a Fertő-tavi Nemzeti Park Osztrák oldalán a múlt évben színes gyűrűvel meggyűrűzött fiatal parlagi sast, mely kóborlása közben feltűnt Málta szigetén lelőtték! A búcsúzáskor Bonavó úr elismerését fejezte ki az itt folyó munkákról, s szívesen visszalátogatna hozzánk a következő években egy kicsit hosszabb időre is!

Az MME Bükki Helyi Csoportja és a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület közös szervezésében ragadozó-madaras monitoring hétvégét szervezett, melyen három fajvédelmi koordinátor is részt vett. Ez a tevékenység érintette a Hortobágy déli pusztáit illetve a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet teljes területét. A résztvevők elszállásolása a Tisza partjához közeli Ároktőn volt az ottani tájházban nomád körülmények között.

A kutatások három fokozottan védett célfajt érintettek:

Ebben az időszakban kiemelt jelentőséggel bír a hamvas rétihéja (Circus pygargus) fészkelő pároknak a pontos EOV koordinátákkal való területi lehatárolása, de ez a művelet nem jelenti a konkrét fészkekhez való odamenetelt, mert tudvalevő, hogy ez a faj földön fészkel és az emberi nyomon egyéb más csúcsragadozók (róka, borz, kóbor-kutya stb.) is könnyebben megtalálnák a fészekaljat és ez a biztos pusztulásukat okozná. Ezért csak kellő nagy távolságokból történtek az egyes fészkek pontosítása, de erre azért is van égetően szükség, mert június 16-tól kezdődnek a kaszálások és az egyéb betakarítási mezőgazdasági munkák a védett és Natura 2000 területeken. A fészkek beazonosítása után igen fontos feladat a gazdálkodókkal való sürgős egyeztetés, hogy bizonyos nagyságú védőzóna kijelölésre kerüljön, aminek az érintetlenül hagyásával lehet csak biztosítani a költőpárok sikeres fióka nevelését. Egy későbbi időpontban természetesen miután a fiókák felnőttek és elhagyták a fészket az adott területrész is betakarítható. Az eredeti élőhelyei a mocsár és sásrétek a nedves ecsetpázsitos kaszálórétek sajnos egyre szűkülnek országszerte és így ez a faj is kénytelen agrárkultúrákban (lucerna, búza stb.) fészkelni, ahol még inkább ki vannak szolgáltatva fészkelő párok az emberi tevékenység negatív hatásainak.

A következő sebezhető faj a kígyászölyv (Circaetus gallicus) a hazai fészkelő állománya az 1990-es évek közepére a felére csökkent. Jelenleg hazánkban 40-50 pár revírje ismert. A megfigyelések elsődleges célja, hogy számba vegyük a táplálkozó területeken „átnyaraló” fiatal, immatur, subadult (még nem ivarérett) madarak létszámát illetve a kormeghatározás során arra is fény derülhet, hogy a területeken tartózkodó adult (idős, már szaporodóképes) madarak közül hány nem költ. Valamilyen antropogén zavarás, vagy időjárási anomáliák következtében gyakran meghiúsul a sikeres költésük és ilyenkor már elhagyják a fészkelő területüket. Ez a faj táplálékspecialista főleg hüllőket, s gyíkokat zsákmányol és csak egy fiókát nevel fel a költési szezonban, s így rendkívül lassan növekedhet csak az állománya. Ezért minden egyes egyedének (tojásos- vagy fióka korban) a pusztulása lényegesen befolyásolhatja az egész hazai állomány helyzetét! Az őszi vonuláskor is sok felnőtt egyedet lőnek még le napjainkban is!

Az utolsó megfigyelt célfaj a pusztai ölyv (Buteo rufinus) mely hazánkban bizonyítottan először a Hortobágyon 1992-ben költött. Az azóta eltelt időszakban már a Bihari-síkon, a Jászságban, Békés-megye egyes területein, valamint Csongrád- megyében, vannak szórvány fészkelési adatai. A kis létszámú hazai populáció rendkívül sérülékeny. A Hortobágyon voltak olyan évek, amikor 5-6 költő pár is előkerült. Jelenleg 1-2 pár fészkeléséről van tudomásuk a szakembereknek, de nem mindenévben nevelnek fiókákat. A 90-es évek végén egy érdekes jelenségre figyeltek fel a kutatók, pusztai ölyv és egerészölyv példányok álltak párba és sikeresen neveltek fel fiókákat. Ezek a hibridizációs folyamatok napjainkban is zajlanak és több ilyen „vegyespáros” is költ a különböző megyék területén. A jelenlegi „tisztvérű” hazai állomány 8-10 pár körül mozog. Ez a faj legközelebb hozzánk a Balkán-félszigeten és Ukrajna európai részére eső sztyepp-zónában költ.

Dudás Miklós

Fotók: Papp Gábor

A józsai legelő Natura 2000-es területe a Tócó-völgyi Természetvédelmi Terület része.  A hétvégi fotóstúránkon fölkerestük a legelőn élő pompás kosbor (Ochris laxiflora ssp. elegans) populációt, de emellett rengeteg érdekes élőlénnyel és szép fotótémával találkoztunk.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága és a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület közös szakvezetéses sétájára kilátogatók megismerhették a Tócó-patak és a Józsai-legelő természetvédelmi jelentőségét, legjellegzetesebb fajait.

A kellemes, napsütéses időben a vadvirágos legelő bokrain éneklő sordély (Emberiza calandra), cigánycsuk (Saxicola torquatus), átrepülő sárgarigó (Oriolus oriolus) vagy épp felköröző egerészölyv (Buteo buteo) kísérte utunkat. A patak menti ligeterdőben éneklő fülemüle (Luscinia megarhynchos) vagy a vadászgató barna rétihéja (Circus aeruginosus) csak emelte az orchidea-túra hangulatát.

A színpompás legelőn a kakascímer, a zsálya és a mezei varfű nagy foltjain számos nappali lepke és hártyásszárnyú fajjal találkoztunk, melyek közül külön kiemelhetjük a védett (természetvédelmi értéke 50.000 Ft.) nagy tűzlepke (Lycaena dispar ssp. rutila) két példányát.

Természetesen a pompás kosborokat is megtaláltuk és nagy körültekintéssel néhány szép felvételt is sikerült róluk készítenünk, miközben megbeszéltük a „kosbor” és az „orchidea” szavak eredetét is.

Távoztunkban – többek között – még olyan szép ízeltlábúak szolgáltattak fotótémát, mint a sávos szitakötő (Agrion splendens) vagy a négypettyes zömökbogár (Cryptocephalus bipunctatus).

Reméljük, a résztvevők kellemesen érezték magukat és csatlakoznak hozzánk következő túránkon is.

 

Szöveg és fotók:

Koczka András, Szabó Tünde

Még napjainkban is igen változó a hazánkban előforduló védett bagolyfajok általános megítélése. Talán egyetlen állatcsoporthoz sem kapcsolódik annyi téves hiedelem, félreértés, előítélet, tudatlanság, mint az „éjszaka titokzatos lényeihez” a baglyokhoz. Az embert a sötétségtől, az ismeretlentől való ősi félelme késztette arra, hogy évszázadokon keresztül kíméletlen üldöztetésnek tegyék ki ezeket az ártalmatlan, de annál hasznosabb lényeket. Meglehetősen bizarr hangjuk, nesztelen repülésük megragadta az ember misztikus képzeletét, s a róluk szövögetett rémtörténetek hatására ezerszám pusztították őket. Más kultúrkörökben viszont, mint az ókori görög világban jobb sora volt a baglyoknak. Abban a korban például a kuvik Athéné istennő madara volt és a bölcsesség jelképének tekintették, s mint éjszakai madár szoros kapcsolatban állt az „alvilággal”, sötétben látó szemei miatt pedig az elrejtett dolgok ismerője volt. A későbbiekben a táltos-hagyomány szerint közvetítő szerepe volt a szellemvilággal. A szibériai sámánok fején viselt bagolytoll segítette a révületbe esett táltosnak a kapcsolatfelvételt az ősökkel a szellemvilágban. A bagoly egyik kisázsiai magyar neve a „Tudó” volt. A keresztény kultúrkörben a baglyok sajnos egyértelműen rossz ómenné lettek a „boszorkányok” madaraként váltak abban a korban ismerté.

Hazánkban összesen 12 faj fordul elő ebből védettek az erdei fülesbagoly, füleskuvik, gatyáskuvik, törpekuvik, karvalybagoly, macskabagoly és fokozottan védettek az uhu, uráli bagoly, kuvik, réti fülesbagoly, hóbagoly, gyöngybagoly, ebből 10 faj rendszeresen, vagy alkalomszerűen költ, de egyetlen faj, a réti fülesbagoly (Asio flammeus) épít csak magának a talajon „hevenyészett” fészket. A többi faj odvas fák üregeiben, sziklafalak hasadékaiban, elhagyott romos tanyák padlásterében, templomtornyokban, hodályokban ütnek tanyát, vagy nappali ragadozó madarak, vetési varjak, szarkák gallyfészkeit foglalják el.

Szinte minden évben a tavaszi fészkelési és fiókanevelési időszakban kerülnek madarak emberkézbe, ehhez viszont tudni kell, hogy a bagolyfiókák már jóval előtte szétmásznak a fészkekből, mint hogy a teljes röpkészségüket elérnék. Ilyenkor gyakran megesik velük, hogy mászkálásuk közben olyan helyre kerülnek, -legtöbbször földre esnek-, ahol jó-szándékú emberek rájuk találnak és segíteni próbálnak a „bajbajutott” fiókáknak.

Így került gondozásunkba egy idei macskabagoly (Strix aluco) fióka és egy felnőtt kuvik (Athene noctua), ez utóbbit Ebes belterületén egy nagy üvegveranda előtt találták meg. A szürkületben nekirepült a visszatükröződő üvegfelületnek, még a faroktollait is elvesztette.  Egy hónapig tartottuk őket gondos ápolás és megfigyelés alatt, míg olyan kondícióba nem kerültek, hogy visszaengedésük a természetbe szóba jöhessen. Addig a legváltozatosabb táplálékot kapták, főleg a fiatal macskabagoly, hogy megismerkedjen minél többféle zsákmányállattal (cserbogár, lótücsök, egér, cickány, stb.), mert ő még nem tudott tökéletesen vadászni így ezt a szülői gondoskodást mi pótoltuk neki.

A szabadon engedésükhöz, illetőleg az utógondozásukhoz a Dél-Nyírségben egy kis csendes, néhány házból álló, erdők által körülvett települést választottunk. Vámospércs és Nyírábrány között húzódik meg Szentannapuszta ahol Orendi János tanyagazda az egyik melléképülete hatalmas padlásterét ajánlotta fel erre a célra. Néhány fészkelésre alkalmas odútípus is ki lett helyezve a tanya körül, hogy állandó maradásra, tartós megtelepedésre bírjuk az elengedett példányokat. A továbbiakban is figyelemmel fogjuk kísérni az elengedett madarak sorsát s reméljük, hogy az odafigyelő utógondozásuk a túlélési esélyeiket nagyban meg fogja növelni. Ha tartósan a tanyakörül maradnak, akkor a környék egereit, pockait féken fogják tartani a tanyagazda nagy örömére!

Egyesületünk 1999-ben a hollandiai székhelyű EECONET Aciton Fund támogatásával mintegy 100 hektár védelemre érdemes területet (szikes gyepek, szikes tavak, láprétek, lápok, erdők) vásárolt meg Hosszúpályi, Létavértes, Vámospércs, Álmosd, Nyírábrány és Nyíracsád térségében (a vásárlást közalapítványok közbeiktatásával valósítottuk meg).

A területeken aktív élőhelyvédelmi, kezelési munkákat folytatunk. Az álmosdi “Daru-láp” és térsége kezelésére korábban pályázatot nyertünk (“Mentőöv a Kék-Kálló völgyének”).

Most a korábbi projektben megvásárolt Létavértesi “Falu rét” (tulajdonosa a Bihar Közalapítvány) és egy vámospércsi homoki tölgyes (tulajdonosa a Tiszatáj Közalapítvány) természetvédelmi kezelésére szeretnénk pályázatot benyújtani. A területeket a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság botanikus, zoológus és ökológus szakembereivel 2016 június elején bejártuk, hogy felmérjük értékeiket és meghatározzuk a kezelés és rekonstrukció lehetséges irányait. Az alábbi képek a bejáráson készültek.

 

Debrecentől északra haladva a 4-es főút mellett Hajdúhadház és Téglás települések között található egy 1,5-2 ha-os kis horgásztó. Az elmúlt év augusztusában a horgászok szokatlan jelenségre figyeltek fel, egy számukra akkor még ismeretlen „lény tevékenykedését„ tapasztalták. Reggelente újabb és újabb termetes fehérfűzfák voltak a tó medrébe beleborogatva.  A szemlélők a kidöntött fák törzsén furcsa és igen különleges rágásnyomokat véltek felfedezni. A „nemkívánatos jövevényről” aztán hamarosan kiderült, hogy csak hód lehet a tettes, mely ilyen módon szerzi  be táplálékának egy jelentős részét. Az ide tévedt vándor azonban még tovább borzolta a gazdálkodók idegeit is, mert a horgásztó keleti oldalánál húzódó kukoricaföld egészen lenyúlt a partjáig és hamar rájött a „persona non grata”, hogy milyen ízletes a „tejesérésben” lévő csemegekukorica is. Tövestől húzgálta be egyre-másra a kukoricaszárakat a tó mélyebb részeibe és ott fogyasztotta el azokat. De hogyan is kerülhetett ide ez az állat?- tették fel maguknak a kérdést a szakemberek. Hosszas fontolgatás után a következő elfogatható magyarázat született: A Nyírség-vízgyűjtő rendszerében- a belvízcsatornákon közel 70 km-t tett meg ez az állat, amíg eljutott a horgásztóig. A IX. sz. főfolyású csatorna, amely a Lónyai-főcsatornába torkollik és a főcsatorna pedig Gávavencsellőnél a Balsai Tisza-partnál ömlik a Tisza-folyóba, ezen az útvonalon jöhetett csak keresztül a kóborló kedvű hód.

De mit is érdemes tudni a hazánkban előforduló hódokról?  Az eurázsiai hód (Castor fiber) jelenleg nálunk védett (eszmei értéke: 50 000 Ft) és Natura 2000 jelölőfaj!

Magyarországról a XIX. század második felében pusztult ki az eurázsiai hód (Castor fiber) a kíméletlen vadászat és az élőhely vesztés, a folyóink szabályozási munkálatainak következtében. Az első hódok újbóli feltűnése a Tisza-tónál volt 1988-ban. Máig tisztázatlanok maradtak azonban a körülmények, hogy honnan és hogyan kerültek a Tiszafüredi Madárrezervátum területére az állatok. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Németországból a Bád-Kisingeni vadasparkból 1991-tól 1993-ig 7 példányt hoztak, hogy „megerősödjön” a populáció. A későbbiekben azonban kiderült, hogy ezek az egyedek kanadai hódok voltak. Tudni kell, hogy a két faj egymással nem hibridizálódik, mert eltérő a kromoszómaszámuk. Sőt újabb kutatások szerint a kanadai hód konkurenciát is jelenthet az eurázsiai rokonának, kiszoríthatja azt élőhelyéről. Magyarországon hivatalosan 1996-ban a WWF támogatásával kezdődött az eurázsiai hódok visszatelepítési programja, amely 2008-ban fejeződött be. Az utolsó évben a HNP területén a Hortobágy folyóra került visszatelepítésre két család (5 példány). A 2000–es években a Felső-Tisza több pontjára is történtek visszatelepítési kísérletek, többek között Tiszaladány-Tiszadob térségébe 20 egyedet engedtek szabadon, s feltételezhető, hogy ezek szaporulatából indult kalandos útjára ez az „ifjonc” is, hogy új élőhelyeket keressen és népesítsen be. Ez a választása azonban nem volt valami szerencsés részéről, mert olyan helyre tévedt ahol az életfeltételei nem igazán biztosítottak a túléléséhez és a fajtársaktól is olyan távol került, hogy párt sem igen találhatott volna magának, s a horgászok sem nézték „jószemmel” a jelenlétét. Erről tanúskodtak azok a hurkok is, amiket illegálisan tettek ki számára, hogy ilyen drasztikus módon távolítsák el a horgásztóból az állatot!

Végül született egy közös megállapodás a horgászok és a természetvédelmi szakemberek között, hogy élvefogó csapdával, kell megfogni és eltávolítani ezt a példányt.

Ezek után  április 21.-én egy kis nyugalmas szigetre a tó keleti részében lett kihelyezve az élvefogó csapda, az ehhez szükséges hatósági engedély beszerzése után.

A csapdába csalinak friss zöldhajtású fűzfaágak, alma, és néhány kukoricacső is került, valamint külföldről (Németország) származó castoreumot (más néven hódpézsmát) is sikerült alkalmazni a befogás sikeressége érdekében. Ez az átható szagú vegyület a hódzacskóban termelődik, és igen fontos szerepük van a hódok közötti kommunikációban. Az egyes példányokból ezek a „szexferomonok” a területük határainak (revírek) a kijelölésénél, valamint a fajtársak felismerésében a párválasztásban, különböző viselkedésbeli reakciókat váltanak ki.

A csapda naponta volt ellenőrizve és friss csalikkal feltöltve. Május elsejére virradó éjszakán végül is sikerült befogni a „magányos vándort”. Az állat a Hortobágyi Nemzeti Park Malomházi Vadas Parkjába került bemutatási célból.

Dudás Miklós

 

A Magyar Természetvédők Szövetsége tudatos fogyasztással kapcsolatos fotókiállítása a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület szervezésében 2016. május 9-15 között a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában volt látható.

Az eseményen készült rádióinterjú Gyarmathy Istvánnal, a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület titkárával Youtube csatornánkon meghallgatható:
Készítette: Európa Rádió-Nemesszeghy Dániel

https://www.youtube.com/watch?v=PyEHsOnfJNQ

A kiállításról bővebb információt az MTVSZ honlapján olvashatunk:

http://www.mtvsz.hu/lass_a_polcok_moge_kiallitas

Köszönjük a Hang – Kép Egyesület önkéntes munkatársának Andy Straubnak a fényképeket.

A Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület idén is csatlakozott Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalmához, a TeSzedd! szemétgyűjtő akcióhoz.
Az esős idő ellenére 8 fős csapat gyűlt össze és tisztította meg a hulladéktól a Tócó-patak mentét és a Monostori-erdő egy részét.
Pár óra leforgása alatt hihetetlen nagy mennyiségű szemetet gyűjtöttünk össze,ami összetételében is igen változatos volt: jelentős részét kommunális hulladék tette ki, de találtunk nagy méretű szekrényeket , szőnyegeket, poliészter hullámlemezeket, amiknek mozgatása többemberes feladat volt.
A program végeztével szemügyre vettük munkánk eredményét ,és jó érzéssel töltött el mindenkit, hogy ezek az emberre-állatra egyaránt veszélyes hulladéklerakatok felszámolásra kerültek.
Konklúzióként elmondható, hogy összefogással, kevés emberrel, kis idő alatt is véghez vihetőek nagy eredmények.